Határtalan nagyotmondások egy határtalan országban



Nagy szavak, nagy mondások, nagy cirkusz egy-egy szájkaratézás közben. Nagy kérdés a részvevő gondolataiban, hogy a megvilágosult öltönyös urak hol éltek az elmúlt 2-3 évben? Illetve, hogy a nyugaton töltött diplomáciai parádézások alatt, vajon belülről lesötétített autókban közlekedtek-e a multikulti alá gyűrt nagyvárosokban?
Ha az ember nem látta volna az arcokat és nem ismerte volna a hangokat, már-már azt hihette volna, hogy a radikálisok kormányzásába csöppent. Meg kell, nyugtassam az olvasót, az a „veszély” még nem fenyeget, hogy a kormánypárt a Jobbik régen hangoztatott/kért hatékony lépéseit megtegye és valós megoldást alkosson meg. A déli végeinken és az Európai Unió által a menekültek elé dobott városokban még várhatnak a változásokra a helyiek. 
Eljött annak az ideje is, hogy a kormány már nem akar multikultúrális társadalmat és felvállalta azt a „gyűlöletkeltést” amire csak az eddig is tisztán látó nemzetiek voltak képesek.
Csak szemezgetve idézzünk néhány elszólást a megvilágosult fideszesektől:
-         Magyarországnak nincsen szüksége megélhetési bevándorlásra.
-         Aki járt az európai országokban az láthatta, hogy sikeres integrációs modellt felmutató ország nincsen.
-         Hogyan lehet segíteni azokon, akik azonnal megszegik a szabályokat?
-         Párizsban vagy némelyik nagyvárosban már Európán kívülinek érezhetné magát az ember, ha nem nézne fel az épületek homlokzatára.
-   Milyen létszámban elviselhető még a magyar városokban az eltérő kultúrájú és be nem illeszkedő tömeg?
-         Be kell zárni Magyarország és Európa kapuit a gazdasági bevándorlók előtt!
-         Ásotthalom polgármestere sokat mesélhetne a helyi viszonyokról!

A gazdasági bevándorlás vitanapját főként ez az álszent és kifelé (inkább csak országon belüli) nagyon karakánul, jobbról előző, megmondó hangulat jellemezte. Miközben még egy Kdnp-s is Ásotthalommal példálózott, aközben a település polgármesterét Toroczkai Lászlót be sem engedik az országházba, hiszen napjainkban is él a kitiltása.
Kitérve a hazánkat fenyegető helyzet kérdéseire. Megtudhattuk, hogy a magyar és a szerb fél megállapodást kötött a koszovói menekültek hazajutásáról, a Szerbián való hazaszállítás elősegítéséről. Valamint tisztázódott, hogy az Uniós könnyítések okozzák/ták a mai helyzet kialakulását. Viszont a nagy beismerések közül kimaradt, hogy miért maradt el a bölcs előrelátás és a fenyegető veszély felismerése, akkor, amikor a Fidesz kormány asszisztált mindehhez.. A Jobbik vezérszónoka Z. Kárpát Dániel a nagy beismerések után joggal követelte, hogy valós terveket, lépéseket mutasson fel a kormány. A legfontosabb kérdésre pedig, hogy a tervezett szigorításokról tárgyaltak-e a póráz végén álló brüsszeli helytartókkal, nem kaptunk választ. Így még egy jó darabig homály fedi a bevándorlási vitanap eredményét, ha egyáltalán lesz ilyen. Az 56-os forradalom leverőinek örököseiről pedig nem is érdemes sok szót ejteni, elég azt elraktározni a gondolataink közé, hogy ha rajtuk múlna a döntés hozatal, akkor minden megyében lenne egy-két város, ami Balassagyarmat vagy Debrecen sorsára jutna.
A felvetett kérdésekre adott kormánypárti válasz legbicskanyitogatóbb része az a megállapítás és okfejtés volt. Amit, Kontrát Károly államtitkár még komolyan is gondolt, hogy a szocik által szétvert határőrség előtti időknél is nagyobb védelem alatt állnak a határaink mivel most már nem 11.000 határőr látja el a határ védelmét. Hanem közel 46.000 rendőrnek van kiadva az ország minden pontján, a migráció elleni küzdelem. Ha az illegális bevándorlás kapcsán is csak olyan trükközéseket tudnak felmutatni, mint ahogyan a bűnügyi statisztikákat manipulálták akkor igen nehéz idők, várnak még hazánkra és a magyar társadalomra.

Dobrocsi Lénárd - önkormányzati képviselő